Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2007 - március

Tavaszi ünnepi körkép

borvidék




















Az új év kezdetével, a természet megújulásával mintha az emberek ünneplős kedve is megjönne. A téli ünnepekhez szervesen kapcsolódva, tavasszal is egymást érik a dolgos hétköznapokba némi színt vivő ünnepnapok. De lássuk miket is ünnepel Európa tavasszal?

Március 8. – Nemzetközi Nőnap

A nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami azt a küzdelmet eleveníti fel, melyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek.1910–ben, a Koppenhágában ülésező Szocialista Internacionálé alapította meg a Nemzetközi Nőnapot, tiszteletadásuk jeleként a nők jogaiért évek óta küzdő feminista mozgalmak előtt. A megemlékezés dátumaként akkor még nem jelöltek ki konkrét időpontot. 1917-ben március 8-án (a pravoszláv naptár szerint február 23-án), a háború sújtotta Oroszországban a nők tüntettek kenyérért és békéért. Ezzel vált véglegessé a nőnap dátuma.

Húsvét

A húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, melyen Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek. A húsvétban mindazonáltal zsidó és pogány hagyományok is keverednek. A zsidó vallásban Pészach-kor (jelentése elkerülni, kikerülni) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Eredetileg a két vallás húsvéti ünnepe időben egybeesett, majd 325-ben a niceai zsinat a keresztény húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Mivel ez az időpont évről-évre változó, a húsvét ún. mozgó ünnep. Az ünnepet megelőző 40 nap a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt, a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje. A húsvétot közvetlenül megelőző nagyhét virágvasárnappal veszi kezdetét. A nagyhét napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak, illetve azokat idézik fel. Nagycsütörtök az utolsó vacsora, nagypéntek Jézus keresztre feszítésének emléknapja, nagyszombat azonban már a feltámadás jegyében zajlik. Ezen a napon ér véget a böjt, a templomokban gyertyát gyújtanak és megindulnak a körmenetek. Húsvét vasárnap a tulajdonképpeni feltámadás napja.
A húsvéthoz számos néphagyomány és gazdag szimbolika tartozik. A húsvétnak Európa-szerte talán legáltalánosabb jelképe a húsvéti tojás. A húsvéti ajándékhozó nyúl képzete a polgárosult élet egyéb szokásaival együtt német földről honosodott meg hazánkban a múlt század óta. Eredetére kielégítő magyarázatot azonban a német kutatók sem tudnak adni.
A legismertebb húsvéti szokás közép-Európa országaiban a húsvét hétfői locsolkodás.

Április 1. – Bolondok napja

Április bolondja a népszokás szerint az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele. A rászedett személy az április bolondja. Több országban elterjedt szokás, eredete azonban nem tisztázott. Talán a bolondos áprilisi időjárásból ered. Egyik magyarázata szerint kelta népszokás volt, hogy április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepeket ültek. Más magyarázat szerint IX. Károly svéd király egy rendeletéből ered. 1564-ben az újévet április 1.-ről január 1.-re tétette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek.

Május 1. – A munka ünnepe

A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepség, hivatalos állami szabadnap, melyen a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat ünneplik. Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére.

Anyák napja

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is köszöntötték. Angliában az 1600-as években, a  kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára.
Magyarországon, Romániában ez a nap május első vasárnapjára esik, de több országban május második vasárnapján ünneplik, mint Dánia, Finnország, Japán, USA. Míg néhány helyen május utolsó vasárnapján, pl. Franciaország, Svédország.

Május 9. – Európa nap

Május 9-én a második világháború európai befejezését, az egységes és szolidáris Európa gondolatát és Robert Schumant ünnepeljük.

Pünkösd

Karácsony és húsvét után pünkösd az egyházi év harmadik legnagyobb ünnepe. A húsvét utáni hetedik vasárnapra, tehát az ötvenedik napra eső mozgó ünnep. Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból ered. Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon a Szentlélek leszállt a tanítványokra. Pünkösd eredetileg a zsidó nép ünnepe volt, előbb a befejezett aratást, később a Sínai-hegyi törvényhozást (ekkor kapta Mózes Istentől a kőtáblákat) ünnepelték a Pészah szombatját követő ötvenedik napon.
Pünkösd ünneplésében egyaránt keverednek keresztény, ősi pogány és ókori elemek. A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. Pünkösd ünneplésében fontos szerepet játszanak a virágok, például a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza.
A pünkösdi király-választás amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra hivatalos volt. A lányok pünkösdi királynét választottak. A legszebb kislányt mise után házról házra járva körbehordozták a faluban, jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát, melyet a háziak almával, tojással, kolbásszal, pénzzel köszöntek meg.

 
  honlapkészítés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi