Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2008 - március

„Nem gyõzhetek, csak bontom a falat”

borvidék

Talán a sors könyvében úgy volt megírva, hogy Szabó Tamás szájharmonikás legyen és a blues-zal kössön házasságot. Pedig grafikusnak készült, de ambícióit egy pofon más irányba térítette. Gyerekkora óta zenélt, édesanyja támogatta abban, hogy kedve szerint mindenféle hangszert kipróbáljon, amihez csak kedve szottyan. A kezdeti zongorázás után így pozanozott, sõt mandolinozott is. Végül nyomdaipari szakközépiskolás korában elsõ fizetésébõl megvette elsõ szájharmonikáját. A dolog eldõlt…

Ülünk egy füstös szórakozóhelyen, figyelem az arcát. Nagyon fáradtnak, feszültnek tûnik. Egyik cigirõl a másikra gyújt, folyamatosan jár a lába. Az elsõ kérdésemtõl, hogy miért éppen szájharmónika? aztán átszakad a gát. Folyamatosan, összeszedetten beszél. Nagyon is tudja, mit akar mondani.
Elsõ blues-élményét Muddy Watershez, az õ lemezéhez köti, aki olyan hatást tett rá, hogy – más lehetõség híján – magától elkezdett szájharmonikázni tanulni. Mára már tankönyvet jegyez és rengeteg tanítványa van. Bár a legismertebb és legfoglalkoztatottabb magyar szájharmonikások egyike, (nagy örömére) nem ismerik meg az utcán. Finnországban, Franciaországban és az USA-ban is megjelentek válogatás-albumok az õ közremûködésével, sõt a második szólólemeze, a Taylor’s Clothes / New Lodger Görögországban a slágerlista 9. helyéig jutott. A világhírnév mégis elkerülte. Eddig. De nem bánja. Ezt azzal magyarázza, hogy neki más az útja. Nem erre rendeltetett. Az õ szerepe az (volt), hogy letegye a magyarországi blues alapjait, elhárítsa az akadályokat, „bontsa a falat” és elõkészítse a „terepet” a szájharmonikások új nemzedéke számára.
Büszke arra, amit saját erejébõl elért. Jó hosszú a lista. Alapító tagja volt az elsõ autentikus chicago-i bluest játszó magyarországi zenekarnak, a kisebb megszakítással több mint 20 éve mûködõ Palermo Boogie Gang-nek. Kiadta az elsõ akusztikus lemezt Magyarországon, Dorogi Barbara, az egyik elsõ magyar blues énekesnõ tolmácsolásában. Meghonosított egy Magyarországon addig ismeretlen mûfajt, a zydeco-t (az akkordionnal és washboarddal játszott amerikai „lakodalmast”). Összegyûjtötte a régi magyar szájharmonikások felvételeit. Részt vett 1994-ben egy nemzetközi szájharmonikás és harmonikás találkozó megszervezésében. Alapító tagja a Magyar Harmonika Szövetségnek. A Bluespatika Közhasznú alapítvánnyal közösen elkészítette „Harponic Movements” címmel az elsõ magyar szájharmonikás antológiát.
Áttörve a blues korlátait, új és újabb mûfajokban alkalmazza hangszerét, 2001-ben Blue Orange címen megjelentetett egy klasszikus zenei CD-t, 2004-ben Part of Silence címmel egy filmzenei hangulatú albumot. Elsõ szólólemezén a mûfajtól szokatlan módon még rap-betét is helyet kapott. Spo-dee-o-dee nevû egykori bluest és boogie-woogie-t játszó zenekarának minden tagja sikeres hazai és külföldi karriert épített. Rájuk is nagyon büszke.
Saját bevallása szerint nagyon sokat köszönhet Zoránnak és Presser Gábornak, akiktõl megtanulhatta a színpadi viselkedést, Czomba Imre hangszerelõ zenei érettséggel ajándékozta meg, Somogyi Zoltánt pedig személyes mecénásának tudhatja.

Az idén éppen negyvenéves muzsikus a zenélés mellett fotózik és már két verseskötete is napvilágot látott. Mikor arról faggatom, hogy hetvenéves korában is a harmonikát fogja-e fújni, nagyon sokadik cigarettájának füstjében keserûen elmosolyodik: „addig nem fogok élni” – mondja. – „a zenészek nem szoktak.” Reméljük, még annál is tovább…

Akikkel együtt zenélt:
Larry Garner (US), Ripoff Raskolnikov (A), Chester Washington (US), Magic Slim (US), Erich Trauner (A), Big Jay McNeely (US), Louisana Red (D), Champion Jack Dupree (US), Blues Wire (G), Harry Wettenstein (A), Carry Bell (US), Steve Baker (D), Jeanne Carol (US), Carol Cass (US), Erwin Helfer and Chicago Allstars (US), Todor "Thoso" Todorovic (D), Homsick Mac (UK), Raw Hide (YU), Eb Davis (D), Ronald Abrams (N), Christian Sandera (A), Monty Waters (US), Lemmy Kilmister (Motorhead).

 

 

 

 
  honlap szerkesztés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | honlap tervezés | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi | Repjegy