Sztárportré sorozatunk mostani epizódjában nem egy, hanem mindjárt két világklasszis életútjával ismerkedünk meg. Az sporttörténet két legfényesebben ragyogó csillaga egy hölgy és egy úr. A törékeny ukrán tornászno, Larissza Latinyina, minden idok legtöbb olimpiai érmét összegyujto sportolója. Míg a ?repülo finn", Paavo Nurmi hosszútávfutót a valaha volt legnagyobb atlétának tartják. Az o pályafutásukba pillantunk bele ebben az összeállításban.
Larissza Szemjonova Dirij 1934-ben, Ukrajnában született, és nagy álma volt, hogy balerina legyen. Michail Szotnyicsenko azonban felfedezte a sport számára, így Larissza a továbbiakban a tornacsarnokokban kamatoztatta muvészi tehetségét. Nemzetközi versenyen eloször 19 évesen, az 1954-es római világbajnokságon mutatkozott be, ahonnan már egy csapatarannyal térhetett haza.
Olimpián 1956-ban, Melbourne-ben debütált, ahol szoros csatákat vívott a magyar Keleti Ágnessel. Végül összesen négy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot gyujtött össze. Az 1960-as római olimpián szintén hat érmet tornázott össze, ott 3-2-1 elosztásban. Utolsó olimpiája az 1964-es tokiói volt, ahol ismét hatszor állhatott dobogóra, minden fokára kétszer. Világ- és Európa Bajnokságokon összesen 16 arany, kilenc ezüst és 2 bronzérmet nyert. Kétszer volt világ- és Európa-bajnok összetettben. Versenyzoi pályafutását 1966-ban - méltó módon világbajnoki aranyéremmel - fejezte be.
Sokáig volt a szovjet tornászválogatott edzoje, mára azonban visszavonultan él oroszországi birtokán, ahol állatokat tart.
Paavo Nurmi Turkuban született 1897-ben. Tizenegy évesen kezdett futni, három évvel késobb már tíz percen belül futotta a 3000 métert. Edzéseit, felkészülését egy másik "repülo finn", az 1912-es stockholmi olimpia háromszoros gyoztese, Hannes Kolehmainen irányította. Precizitására jellemzo, hogy minden egyes edzésén és versenyén ott volt a kezében a stopperóra.
Nemzetközi versenyen eloször az 1920-as antwerpeni olimpián mutatkozott be 5000 méteren, ahol mindjárt másodikként ért célba. Ezután azonban két alkalommal is sikerült átszakítania a célszalagot és csapatban is aranyérmet nyert. Egy évvel késobb Stockholmban a 10000 méteres táv világrekordját, majd újabb egy évvel késobb eloször a 2000 méteres táv rekordját, azt követoen mestere, Kolehmainen 1912 óta megdönthetetlennek tartott, 5000 méteren felállított rekordját döntötte meg.
Az 1924-es párizsi olimpiáról már öt aranyéremmel térhetett haza, ahol úgy gyozött 1500, illetve 5000 méteren, hogy a két futam között alig 26 perc piheno állt rendelkezésére!
A négy évvel késobbi amszterdami játékokon egy újabb arany- és két ezüstérmet gyujtött be. Sajnos pályafutását nem koronázhatta meg egy 1932-es Los Angeles-i gyozelemmel, mert egy, az olimpia elott nem sokkal megnyert amerikai versenyt követoen profivá nyilvánították és megtiltották olimpiai részvételét. (A NOB 1952-es rehabilitációja némileg enyhíthette csalódását.)
Az 1936-os berlini olimpián azonban újra ?szerepelt", hiszen az egyik német lovagló, Stubbendorff a finn atléta iránti tisztelete jeléül a Nurmi nevet adta a lovának, s meg is nyerte vele a háromnapos versenyt. Nurmi éloben biztatta druszáját.
Az 1952-es helsinki olimpia megnyitó ünnepségén a hetvenezres közönség tombolva ünnepelt, amikor a veterán olimpikon bekocogott a stadionba és meggyújtotta a pálya célkanyarjában elhelyezett kandelábert, ahonnan a tüzet tulajdonképpen elodje, az 1912-es olimpián három aranyérmet nyert Kolehmainen vitte fel a Järvinen-toronyba.
A kilenc olimpiai arany- és három ezüstérem mellett Paavo Nurmi nevéhez 25 egyéni és 2 váltóvilágrekord fuzodik, és körülbelül 300 verseny, melyek közül 1919 után csak 15-rol jött el úgy, hogy nem o volt az elso helyezett.
A mogorva és zárkózott sportoló az üzleti életben építoiparral és részvénykereskedelemmel foglalkozott. Az elso orvos-mentoautókat Finnországba Nurmi anyagi támogatásával szerezték be. 1968-ban saját néven alapítványt hozott létre, mely a szív- és érrendszeri betegségek vizsgálatát támogatja. Zárkózottságára jellemzo, hogy 70. születésnapján csak azért volt hajlandó ünnepi interjút adni, mert a riporter az akkori finn elnök Urho Kekkonen volt. 1973-ban halt meg, búcsúztatása állami keretek között zajlott, és a mai napig o az egyetlen sportoló, akinek már életében szobrot állítottak.
