Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2007 - március

A „novoszibirszki csodahegedűs”, aki a zenét még mindig őszintén és önmagáért szereti

borvidék

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál (2007. március 16. – április 1.) egyik legnagyobb szenzációja Maxim Vengerov hegedűestje március 30-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Immár negyedszer vendégeskedik Budapesten, a Tavaszi Fesztivál vendégeként harmadszor. Programján ezúttal Mozart E-dúr adagioja, Beethoven c-moll hegedűszonátája, Prokofjev f-moll hegedűszonátája és Sosztakovics-Ciganov tíz prelűdje szerepel.
A zenész család gyermekeként 1974.-ben a szibériai Novoszibirszkben született Vengerov igazi csodagyerekként kezdte karrierjét. Alig négy és fél évesen kezdett hegedülni és néhány hónap elteltével már színpadra is állt. Galina Turcsaninova, később a legendás tanár, Zakhar Bron irányításával 10 évesen megnyerte a Junior Wieniawski-versenyt Lengyelországban. Már egészen fiatalon olyan zenekarokkal játszott együtt, mint a Royal Concertgebouw Zenekar, a BBC Filharmonikusok, vagy a Szovjet Állami Zenekar. A ’90-es évek közepétől zenészi teljesítményét CD-k örökítik meg, melyeket díjak özönével honoráltak, többek közt a Gramophone „Az év legjobb felvétele” (Best Record of the Year) és a legjobb versenymű-felvétel (Best Concerto Recording) díját, majd két kategóriában is jelölték a Grammy-díjra. 2000. óta a Musikhochschule des Saarlandes professzora, már diákjai is rendszeresen nyernek díjakat. Zenei határait folyamatosan tágítja, előbb a karmesterkedéssel próbálkozott, 2003. óta brácsán is játszik. Igazi hangszere azonban egy 1727-es ’Kreutzer’ Stradivarius. Jelenleg Izraelben él, felvette az állampolgárságot is.
Eddig 32 lemezfelvétele készült, 4 LP-je és 4 DVD-je. A felvételeken 25, repertoárján még ennél is több versenymű felvétellel jelentkezett. Műsorán rendszeresen megtalálni Bach, Beethoven, Csajkovszkij, Lalo, Mozart, Saint-Sains műveit, valamint őt tartják Sosztakovics egyik legavatottabb tolmácsolójának. 25 éve koncert művész, nem ritka, hogy évi 120 koncertet ad! Állandó fellépője a világ valamennyi jelentős zenekarával és dirigensével a világ minden jelentős koncert termében. Különösen szoros kapcsolat fűzi az általa „zenei nagybácsinak” becézett Daniel Barenboim-hoz. Sokat koncertezik az ugyancsak kedvelt Zubin Mehtával és erős szálakkal kötődik Msztyiszlav Rosztropovicshoz.
1997-ben, az UNICEF jószolgálati nagykövetévé nevezték ki, klasszikus zenészként a világon elsőként. Játszott a katonáskodásra kényszerített ugandai, a harlemi hátrányos helyzetű, a thai drogfüggő és a koszovói etnikai háború lövészárkainak mindkét oldalán élő gyerekeknek, a zene erejével ösztönözve egyrészt őket, másrészt azokat, akiknek lehetőségük van segíteni nekik. Koncertjein mindig áldoz néhány percet arra, hogy megemlékezzen hol a terrorizmus, hol a cunami áldozatairól.
Popsztárokat megszégyenítő ovációval fogadják, amerre csak jár az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. Mégis, világsztárként is megmaradt elragadó embernek, aki tisztelettel és alázattal viseltetik zenésztársai, a közönség és elsősorban a zene iránt. Technikailag tökéletes, ugyanakkor egyedülállóan virtuóz és eredeti előadásmódjáról ismert. A tempókat egyénien értelmezi, gyorsít és lassít, bizonyos hangokat időben közelebb hoz, másokat megvárat. Állandóan mozgásban tartja a zenét, nincs feszültségmentes pillanat a játékában. Szinte a másodperc tört része alatt vált arcot - hol behízelgően lágy, hol mindent elsöprően szenvedélyes. Rajongóihoz mindig kedves, türelmes, akik ezért megbocsátják neki, ha az autogramosztás miatt némileg csúszik a koncertkezdés.

 

 
  honlapkészítés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi