Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2006 - március

Tradíció és wellness: Hévízen minden egy helyen

Hotel hévíz

Cédric D. nyakig merült a melegvízben. Délután volt, április, amikor már a tavaszi napsugarak kényeztették a fürdőzőket. „Ha én ezt otthon elmesélem, mindenki ide akar majd jönni!” – nevetett. Mindez egy évvel ezelőtt történt a télen-nyáron egyaránt élvezhető, meleg vizű hévízi tóban. A harmincas éveiben járó francia turista tíznapos magyarországi túrán volt a barátaival, s Budapestről ugrottak le a Balaton melletti városba. Nem bánták meg: „Ez az egyik legjobb hely, ahol eddig megfordultam” – jelentette ki Cédric.

A rendszeresen magyar barátainál nyaraló német Karl és magyar származású felesége, Piroska otthonosan mozog Hévízen: „Kötelező program legalább kétévente, akár decemberben, akár augusztusban jövünk. Ilyenkor nem hagyjuk ki a masszázst, meg persze a balatoni borokat sem!” – árulja el a hatvanas évei végén járó férfi.
Hogy Cédric végül mi mindent mesélt francia ismerőseinek, azt nem tudjuk, de házi közvélemény-kutatásunk alkalmával sikerült meggyőződnünk arról, hogy a szájhagyománynak nagy szerepe van Hévíz hírének öregbítésében.

HévízAz egyik legféltettebb természeti kincsnek számító, Európában egyedülálló meleg vizű tavat szereti, aki járt már itt, és szívesen megmártózna benne, aki hallott róla. A tó vize régóta közismert gyógyhatásáról. Hévíz emberöltők óta a panaszaikra gyógyulást kereső vendégek egyik magyarországi központjának számít. Mára azonban nemcsak a gyógyászati kezeléseket és a vízhez kapcsolódó szolgáltatásokat igénybe vevők körében népszerű. A település és környéke szépségkúrák, aktív szabadidő-töltési lehetőségek és kulturális programok széles skálájával várja a vendégeket. Családosokat, aktív pihenésre vágyókat, wellness-hétvégére érkezőket, konferenciavendégeket és természetesen továbbra is mindenkit, akit a víz, vagy a tó ugyancsak gyógyhatású iszapja vonz.

A Danubius Hotels Rt. két szállodát üzemeltet itt. Mindkettő a település központjában, a tótól néhány perces sétányira, kellemes parkban helyezkedik el.

A Danubius Thermal Hotel Hévíz **** Superior saját gyógyászati részleggel, szépségfarmmal és Premier fitneszklubbal rendelkezik. A hagyományos hévízi kúrák közül minden megtalálható itt: súlyfürdő, gyógyiszapos pakolás, stresszoldó és mozgásterápiás kezelések, állapotfelmérő programok. Népszerű a masszázs, amelynek thai változata is kérhető.
A szálloda exkluzív wellness- és szépségszalonja, az Emporium a világhírű Clarins termékeit és módszereit alkalmazza: a kezelések alapja az a különleges masszázstechnika, amelynek során nyolcvan speciális mozdulatot használnak az arc és a test kezelésére, a nyirokrendszer és a vérkeringés serkentésére. A Clarins tisztán növényi eredetű termékei, az esszenciaolajok és a kabinokban egyénileg szabályozható fény- és zenei hatások testnek és léleknek tökéletes felfrissülést nyújtanak.
A Thermal Hotel Hévíz újdonsága az angol klub stílusú két rendezvényterem, amely 2005. végére készült el. Az elegáns, összesen mintegy 350 vendéget befogadó termek különlegessége, hogy a híres budapesti New York Kávéház egykori neobarokk csillárai és az ugyancsak budapesti volt Britannia (ma Béke) szálloda Haranghy festményei díszítik.

Az ugyancsak négycsillagos Danubius Thermal Hotel Aqua a tradicionális gyógykezelések mellett változatos fitnesz- és wellness programokat kínál. Ez utóbbi előretörését mutatja a nemrégiben megnyitott kétszáz négyzetméter vízfelületű élményfürdő, benne masszírozó fúvókákkal, zuhataggal, gejzírrel… Az aktív pihenésre vágyóknak a szálloda kerékpártúrákat és gyalogos kirándulásokat szervez a környéken, a közelben pedig teniszpálya, lovaglási lehetőség is akad.

 
  honlapkészítés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi