Egyedi keresés
Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2008 - nyár

Szemellenzősen

Szemellenzosen

Az életet adó, testet-lelket melengeto napfény már évezredekkel ezelott is ugyanilyen intenzitással szórta sugarait. Az embereket pedig már akkor is hunyorgásra késztette és megoldásra keresésére sarkallta szemük védelme érdekében.

A források szerint a kínaiak emeltek eloször csiszolt köveket a szemükhöz, de sokkal inkább kultikus célokat, mint nap elleni védelmet szolgált. Ugyanehhez a praktikához a római katonák már valóban árnyékolási célból folyamodtak. Így tett a császár is, aki gladiátori viadalok minél jobb láthatósága érdekében szépen metszett smaragdot emelt uralkodói szeme elé. Azért éppen smaragdot, mert a zöld szín megszuri a napfényt.
A mai értelemben vett napszemüveg viselésének feltétele azonban a hordhatóság megoldása volt. Erre egészen a 18. századig, a fülre akasztható szárú szemüveg feltalálásáig várni kellett. Az elso színezett lencséju szemüveg csak a 20. század elején jelent meg. Elterjedésében az amerikai hadsereg játszott nagy szerepet: a második világháborúban az US Air Force rendelt napvédo eszközöket a nagy magasságban repülo pilótái számára, akiknek a szeme igen eros UV-sugárzásnak volt kitéve. A napszemüveg így vált ?repülosdivattá"", amit aztán McArthur tábornok, a Csendes-óceáni erok foparancsnoka népszerusített szerte a világon azzal, hogy állandóan napszemüvegben nyilatkozott a sajtónak.
Az 50-es évek amerikai ifjúságának elsoszámú ideálja, James Dean vette fel elsoként a vásznon, majd dívák egész sora követte ebben Audrey Hepburntol Grace Kelly-ig; ezzel a hódítás elsoszámú kelléke lett. S persze ki ne emlékezne Lennon olcsó szemüvegére, amely a hippikorszak és a pop jelképévé vált. Manapság jól öltözött embernek szinte kötelezo kelléke tavasztól oszig egy jó formájú, az egyéniséget kifejezo napszemüveg.
Különbözo alkalmakra, eltéro fényviszonyokhoz különbözo színu lencse dukál. A zöld lencse mindennapi viseletre ajánlott, jól használható minden fényviszonyban, kiemeli a sárga és a vörös színeket. A kék lencse kiválósága, hogy nem emeli ki a kontrasztot, és nem torzítja a színeket. A sárga lencse borús idoben ajánlott, megváltozott fényviszonyok között és sportoláshoz, mert elnyeli a kék fényt, így élesíti a látást és növeli a kontrasztlátást. A rózsaszín lencse felhos idoben és megváltozott fényviszonyok között praktikus, ugyancsak kontrasztfokozó. A barna lencse autóvezetéshez ideális, eros napsütésben, illetve enyhén borús idoben, mert jól szuri a kék fényt, csökkenti a szem fáradékonyságát és nyugtatja a szemet.
Az sem mindegy persze - sot, divat szempontból elsorendu kérdés -, hogy a lencsék milyen keretbe kerülnek.
2008-ban tartják magukat a tavalyi trendek, a rendor stílusú, az óriási és a megunhatatlan, szupernoies cicafazonok. A zsaru szemüvegek lencséje továbbra is átlátszó, ám a keret - ami szintén vékony maradt - egyre több színben pompázik. A hollywoodi hírességek által elterjesztett, ?ápol-és-eltakar" modellek népszerusége töretlen. A hatalmas lencséket többnyire sötét színu, lekerekített téglalap alakú keret fogja közre, maga az üveg pedig pont annyira sötét, hogy viseloje szeme látható mögötte, csak épp azt nem látjuk, hová néz. Az 50-es években megjelent fényes, ékszerekkel díszített finom, keskeny ívu szemüvegek gyönyöruen keretezik az arcot. A futurisztikus forma, a halánték vonalán kristályokkal és ékkövekkel kialakított címerek, logók jellemzoek erre az örökzöld stílusra.
Különbözo arcberendezéshez, más-más fazon illik. Kerek archoz válasszunk szögletes keretet, mely határozottabbá teszi az arc vonásait. Kerek szemüveget ne viseljünk. Szögletes archoz a legelonyösebb a lekerekített szélu fazon, arra nem árt vigyázni, hogy a napszemüveg ne legyen túl nagy méretu. Hosszúkás archoz sokféle szemüveg jól áll, legjobb a kerek, de jó a szögletes keret és a pilóta fazon is.
A szemüveg ne legyen az arcnál szélesebb, felül pedig egy vonalban legyen a szemöldökkel.
Bármilyen modellt válasszunk is, elsorendu szempont, hogy szakboltban vásároljunk, akkor garantált, hogy megfelelo UV szurovel ellátott a szemüveg. Így nemcsak megjelenésünkért, de szemünk egészsége érdekében is teszünk.

 
  honlapkészítés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi