Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2008 - március

Arcunk a cégérünk

borvidék

Ezt nézik meg rajtunk mások elsõként, miként egy új ismerõsnek mi is elõször az arcába tekintünk. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy valakinek az arcáról nemcsak a korát és a pillanatnyi lelkiállapotát leolvassuk, nagyon sok minden utal az életmódra, szokásokra. Az átmulatott éjszakák, az elszívott cigaretták, a túlzásba vitt napozás és a stressz mind nyomot hagynak a bõrünkön. Akárhány évesek is legyünk, mindannyian szeretnénk a legjobb formánkat mutatni, fiatalságunkat megõrizni, ehhez gyûjtöttünk össze az alábbiakban egy csokorra való tippet.

Tinitippek

A tinédzserbõr még õrzi természetes hamvasságát, feszességét, a kellemetlen hatások nyomai, a szem alatti karikák – kis túlzással – percek alatt eltûnnek. A legnagyobb ellenségek a hormonháztartás „felnõtt üzemmódra” állásának melléktermékei, a pattanások. Ezen sokat segíthetünk rendszeres tisztítással, a kozmetikus gyakori felkeresésével, egészséges azaz zsír- és sószegény táplálkozással. Tartózkodjunk a túlzásoktól, mind a csodakrémek, mind a smink használatában és óvakodjunk a túlzásba vitt napozástól, szoláriumozástól.

Húszas évek – jelszó a karbantartás

Ebben az életkorban dõl el végleg, hogy milyen bõrtípusba tartozunk. Ez egész további életünkben meghatározza a bõrápolás módját. Sokan ilyenkor vállalnak gyereket és ez nemcsak a testen, de az arcon is nyomot hagy. Azt azonban általánosságban kijelenthetjük, hogy egy jó bõrradír csodákra képes. De nem szabad túl gyakran, legfeljebb hetente egyszer alkalmazni, mert megvastagszik tõle a bõr. Az arcpakolások is sokat segíthetnek (használatuk elõtt azonban mindenképpen kérjük ki kozmetikus tanácsát). Fõleg a nyári hónapokban igyunk rengeteg ásványvizet, mert húszéves kor fölött elkezd csökkenni a bõr víztartalma.

Hidratálás a harmincasoknak

A bõrünk eleinte szép lassan, majd egyre gyorsabban változik: azt vesszük észre, hogy már nem olyan rugalmas, mint azelõtt. A szem környékén megjelennek az apró ráncok, amiket kordában kell tartani, de nem árt az óvatosság. A túl zsíros szemránckrém ugyanis ellustítja a bõrt, és leneveli a faggyútermelésrõl, ami késõbb csúnyán megbosszulja magát. Titkos fegyver: a szauna. Ha betartjuk a szabályokat, a szauna úgy megmozgatja a bõrt, mint a súlyzó az izmainkat. Ne féljünk a hideg víztõl az izzadás után, és a bõrünk újra élni, ragyogni fog.

Negyvenesek, nyugalom mindenek felett

Ebben a korban a bõrünk egyre inkább az érett típushoz tartozik. Minden sokszorosan meglátszik az arcon, legyen az éjszakázás, napozás, vagy akár egy rosszabb, stresszesebb idõszak. A bõr ebben a korban már egyre nagyobb figyelmet igényel, ilyenkor már azoknak is érdemes külön éjszakai krémet használni, akik eddig nem tették A testen fellehetõ zsírpárnákat egyre nehezebb ledolgozni. Egyre több az õsz hajszál, egyre mélyebbek a ráncok. Ettõl függetlenül, egy kis odafigyeléssel ragyogóak lehetünk. A sok pihenés, a nyugodt alvás, a rendszeres mozgás akár évekkel is megfiatalíthat bennünket.

Ötven: a változó kor

Talán nincs még egy olyan hatás, ami erõsebben befolyásolja a test mûködését, mint a klimax. Az erek elkezdenek kitágulni, megjelenhetnek a májfoltok, fennáll a csontritkulás veszélye. A hormonális változások miatt több, erõsebb szõrszál is feltûnhet az állon és az orr alatt. A bõr egyre szárazabb, ráncosabb. A legfontosabb, hogy ne hagyjuk el magunkat. Jó, ha ellenõriztetjük a hormonszintet, a vércukrot, a vérnyomást, járjunk rendszeresen szûrõvizsgálatokra. A rendszeres mozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás ebben a korban is alapkövetelmény a szépséghez. A sport nemcsak a test karbantartásában, de az ilyenkor gyakran fellépõ depresszió ellen is véd, hiszen a torna boldogsághormont, endorfint szabadít fel. A májfoltok ellen inkább télen érdemes fellépni, ilyenkor halványíthatjuk különféle gyümölcssavas kezelésekkel, hámlasztással, nyáron pedig védjük a napfénytõl.

Hatvan fölött is nõiesen

A legfontosabb: fogadjuk el a korunkat. Szánalmas látvány az a nõ, aki hatvan felett is harmincévesnek akar látszani. Amit eddig nem tettünk meg, azzal hatvan felett már hiába küszködünk. De ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor már nincs szükség semmilyen kezelésre: keressük fel továbbra is a kozmetikust, használjunk minden nap a bõrünknek megfelelõ arckrémet és testápolót. Leghûségesebb szövetségesünk a derû. A nevetõráncokért már úgyis kár aggódni. Egy vidám, kiegyensúlyozott nõ hatvanévesen is szebb, mint egy savanyú, búskomor harmincas.

 

 
  honlapkészítés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi