2000 - junius - agusztus

Szentendre

Budapesttõl alig 20 kilométernyire északra, a Duna partján található az a - nem is olyan kis - város, amelynek ékszerdobozhoz hasonlatos óvárosára méltán oly büszkék lakói. Szentendre "kötelezõ zarándokhelye" minden Magyarországra érkezõ vendégnek; olyan elbûvölõ, annyira magával ragadó, hogy még többszázadszori látogatás során sem vonhatja ki magát hatása alól e sorok írója sem.

    Rendkívül kedvezõ fekvése miatt - a Budai-hegység és a Visegrádi-hegység által övezett völgyben fekszik a Duna jobb partján - már az õskortól kezdve folyamatosan lakott terület. A rómaiak Ulcisia Castra (Farkas Tábor) néven alapítottak itt várost. Mai neve, amelyet valószínûleg András (Endre) apostolról, a visegrádi bazilika védõszentjérõl kapott, elõször egy 1146-ból származó latin nyelvû oklevélben bukkan fel.
    A középkori királyi székhelyek, Esztergom, Visegrád, majd Buda közelsége, az ezeket össze-kötõ és Szentendrén áthaladó útvonal sokban hozzájárult a helység fejlõdéséhez. A XIV. században új fejezet kezdõdött Szentendre életében, amikor a törökök elõl menekülve nagyszámú szerb telepedett le a városban. Alig negyven évvel késõbb újabb menekülõ hullám érkezett, és a délvidékrõl jövõ telepesek építkezései, szokásai egyre jobban rányomták bélyegüket a városkára. A török hódoltság idején (1540 és 1686 között) azonban a város teljesen elnéptelenedett. A régi telepesek az õshonos magyarsággal együtt kipusztultak Szentendre területén, de a távoli északi telephely híre fennmaradt a délvidéki lakosság körében, és miután Belgrád 1690-ben ismét török kézre került, újabb, hatalmas menekülõ hullám érkezett dél felõl. A XVIII. Században pezsgõ életû õstermelõ és kereskedõvároska alakult ki erõteljes délvidéki, fõként szerb vonásokkal; pravoszláv püspökség mûködött Szentendrén, amelyhez csak a városban 9 parókia tartozott.
    Ebben az idõben alakult ki Szentendre mai jellegzetes városképe, a korábbi faházak helyébe téglából, kõbõl emeltek mediterrán emlékeket ébresztõ, török-délszláv jellegzetességeket mutató középületeket, lakóházakat. A fejlõdés a XIX. században némileg megtorpant. Bár az iparosodás szele Szentendrét is elérte, az itteniek fõfoglalatossága továbbra is az õstermelés, szõlõmûvelés maradt. Az 1880-as filoxériavész ezért is lehetett akkora elemi csapás a környékbeliek számára, amelyet sosem tudtak kiheverni, helyette hihetetlenül szívós munkával alakították ki a ma híres gyümölcskultúrát. Ma Szentendre és környéke a fõváros egyik legnagyobb gyümölcs-, különösen egresszállítója.
    Idõközben az eredeti szerb lakosság nagy része asszimilálódott, a telepesek utódainak egy része pedig visszatelepült Szerbiába. Ma már alig tucatnyi szerb család él a városban az eredeti telepesek leszármazottai közül. A városban csatangolni önmagában is feledhetetlen gyönyörûség, ha viszont némi kulturális élményre is áhitozunk, érdemes betérni a számtalan múzeum, galéria, képtár, vagy templom valamelyikébe.
    A teljesség igénye nélkül kiragadva néhány nagyon különbözõ látnivalót, kezdhetjük túránkat Szentendre legmagasabb pontján, a Templom téren, ahonnan gyönyörû kilátás nyílik a Dunára és a városra egyaránt. A téren található római katolikus templom története a XIII. századik nyúlik vissza. A román, gótikus és barokk jegyeket egyaránt õrzõ épület a XVIII. században nyerte el mai formáját. Innen bármelyik irányba lebandukolva múzeumba ütközünk. A Duna felé sétálva legközelebb a Ferenczy Károly Múzeum található, amely eredetileg szerb ortodox iskolának épült több, mint 200 éve. Rövid ideig Szerb Tanárképzõ Fõiskolaként mûködött, késõbb iskola üzemelt az épületben. Ma a Ferency család mûveit bemutató mûvészeti kiállításnak ad helyet. A múzeum közvetlen közelében található egy másik, a Kovács Margit Múzeum, amely a keramikusmûvésznõ egyedülálló munkáit mutatja be. Az XVIII. századi épület érdekessége, hogy eredetileg sóház, majd postaállomás, utóbb kereskedõház volt. Ezután egy igazán eredeti kiállításra csábítjuk az ez iránt fogékonyakat: A Dunával párhuzamos Dumtsa Jenõ utcában található az ország elsõ és legnagyobb marcipánmúzeuma, amelynek elragadó figuráit a híres Szabó cukrászdinasztia tagjai készítették. Megtalálható itt Michael Jackson életnagyságú csokoládészobrától a Parlamenttig mindenféle érdekesség édes marcipánba álmodva.
    A városközponttól 2 km-re északra a Pismány-hely lábánál található Magyarország elsõ Szabadtéri Néprajzi Múzeuma. Az útról a a dombtetõn álló mándoki görög katolikus fatemplomot láthatjuk, de érdemes bebarangolni az egész 46 ha területet: a különbözõ országrészekbõl származó lakóházakat, mûhelyeket, templomokat, fatornyokat, amelyek híven tükrözik a szá-zadforduló magyar és nemzetiségi népi építészetének jegyeit. A múzeum római kori kõtára egykori oltárköveket, kõkoporsókat, faragványokat mutat be.
    Bár a település kisebb utcái meglehetõsen rendszertelenül, nehezen áttekinthetõ módon kanya-rognak és még bonyolultabbá teszik a belváros szerkezetét az apró közök, sikátorok, lépcsõfeljárók; mindez azonban része, jellemzõje a szentendrei városképnek és éppen ez a festõi hatású rendszertelenség, az egymásba szövõdõ utcák, terek, közök halmaza teszi olyan vonzóvá, sajátossá, egyedivé Szentendrét.