Szemet gyönyörködtető vidéken,
lelket gyönyörködtetően épült
Esztergom, vagy ahogy régen mondták, Esztergám,
Magyarország "keresztény kapuja", egykori legjelentősebb
városa. A festői szépségű Duna-kanyar
közvetlen közelében a Duna-parton, domboktól övezve
várja kultúrára éhes látogatóit.
Az ország alapítása óta
vallási központ, hiszen első királyunk,
I. (Szt.) István (1000-1038) itt látta meg a napvilágot és
később nemcsak, hogy itt koronáztatta meg magát,
de hőn szeretett szülővárosának érsekét
tette meg az általa alapított tíz püspökség
fejévé, amely tisztség viselője a mai
napig Magyarország legmagasabb egyházi méltósága.
A XIII. század elejéig itt működött
az ország egyetlen pénzverdéje is.
Álljon itt néhány "leg" a bazilikáról, Esztergom
jelképéről, a magyar katolicizmus fellegváráról:
A XIX. század közepén klasszicista stílusban épült
monumentális épület az ország legnagyobb
temploma. A szentélyben található oltárkép,
Grigoletti Mária mennybemenetele című műve
a világ legnagyobb egyetlen vászonra festett képe.
A bazilika oldalába építették be a
középkori székesegyház egyetlen megmaradt
építményét, a Bakócz-kápolnát,
amely a magyarországi reneszánsz egyik legkiemelkedőbb
alkotása.
A főszékesegyház kincstárában
található az Árpád-kori eredetű koronázási
kereszt, amelyre letették az esküt a magyar királyok.
(Az Árpád-ház Magyarország első,
1000-1301 között uralkodott, királyi családja.)
Ugyancsak itt tekinthető meg Mátyás király
(1458-1490) híres, drágakövekkel és igazgyöngyökkel
kirakott kálváriája.
A prímási palota második emeletén kapott
helyet a világszerte ismert Keresztény Múzeum,
amelynek leghíresebb darabjai a középkori táblafestészet és
szobrászat remekei, de jelentős XII-XV. századi
itáliai és későbbi nyugat-európai
festmény
és iparművészeti anyaggal is rendelkezik. Híresek
a XVIII. századi gobelinjei is.
Méltó helyen, évszázados falak között
rendezték be a Duna-parti városban az
úgynevezett Duna Múzeumot, valódi nevén
Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi
Múzeumot. Több mint Duna Múzeum, hisz valamennyi
magyarországi víz történetének,
a vízügyi szakma írott és tárgyi
emlékeinek, jeles művelőinek dokumentumait gyűjti
egybe, dolgozza fel és mutatja be látogatóinak.
A város fölött, az Elő-hegyen álló,
emlékmúzeumnak berendezett Babits-villában
töltötte húsz éven át nyarait a
XX. század egyik legnagyobb magyar költője
és műfordítója, Babits Mihály.
Az emlékmúzeum és annak híres "autogram-fala"
elsősorban a magyar irodalomkedvelők ezreit vonzza, de
a gyönyörű panoráma kedvéért
is érdemes felkaptatni ide.
Esztergom mostanában második reneszánszát éli.
A régió központja,
és amióta itt épült fel egy nagy japán
autógyár összeszerelő-üzeme, nőtt
a foglalkoztatás, és egyre többen ingáznak
a környező településekről. A közelmúltban
kezdődött meg az Esztergomot a szlovákiai Párkánnyal összekötő Duna-híd,
a II. világháborúban lerombolt, szép
nevű Mária Valéria-híd rekonstrukciója,
amelynek kivitelezése és egyáltalán
a megléte, új fejezetet nyit a két ország
közötti kapcsolatok történetében.