Egyedi keresés
logo
turizmus
 


2005 - március

Kreatív ötletek tavaszra a Hotel Flamencóból

flamenco

Az első tavaszi napsugarak és a közelgő nyári meleg ihlette Lusztig Tamás konyhafőnök hűsítő és friss fokhagymalevesének receptjét. A Danubius Congress Park Hotel Flamenco konyhájában megálmodott első fogáshoz zsemlét, majonézt, húslevest, fokhagymát, sót, borecetet, valamint – meglepetésre – szőlőt és szeletelt mandulát készített elő a chéf. A húslevesbe áztatott zsemléket előbb kicsavarta, majonézzel keverte, hozzáadta a fokhagymákat és a hideg húslevest, végül mindezt összeturmixolta. Ezután adta hozzá a sót és a borecetet, illetve összetört jégkockát is ejtett bele. Mindezt átszűrte, majd a hűtőszekrénybe tette tálalásig, amikor félbevágott, kimagozott szőlőszemekkel díszítette, és mandulával ízesítette.

 Nem kevésbé kreatív a főfogásnak szánt bárányborda hálóban sütve, amelyhez gazdag zöldségköret – benne padlizsán, cukkini, zöldpaprika, paradicsom – járul. A sertéshálóban együtt sül a bárányborda és az egyebek mellett bazsalikommal, petrezselyemmel és kakukkfűvel ízesített párolt zöldség. A készre sült hús mellé rozmaringos, fehérboros mártás kerül, míg köretnek roston sült paradicsomot, szalonnás zöldbabot, parajos rétest és házi burgonyalepényt ajánlunk.

 Lusztig Tamás menüjét megkóstolhatják a szálloda Bolero éttermében, ahol nemzetközi és magyaros konyha mellett wellness menü, illetve híres magyar bortermelők minőségi borainak széles választéka várja a vendégeket. A vacsora romantikus hangulatát a parkra néző ablakok és szalonzene garantálja. Tavasztól őszig a Flamenco teraszon is megrendelhetjük a fenti finomságokat, de az asztalnál készített grillételek közül is választhatunk. A kellemes gasztronómiai élmény mellett első osztályú kiszolgálásban lesz részünk.

 

 
  honlapkészítés | turisztikai definíció| Hotel Mezőkövesd Zsóry fürdő | Hotel szálloda Marketing | honlap készítés | Ave Natura Camping | beépített gardrób bútor | taxi